Nyilván nem tudunk minden sikerünkről külön beszámolót készíteni, az idei év néhány esetét azonban megosztjuk Önökkel.

  • 18 millió Ft-ért szereztünk ingatlant ügyfelünknek a közelmúltban Budapest 15. kerületében. Bár a 42nm-es lakás önmagában is jó állapotú és jelentősen ár alatt volt, ügyfelünk saját magával szembeni igényesség jegyében, burkolatcsere, festés, valamint vadonatúj konyhabútor és szaniterek beépítése mellett döntött. Saját elmondása alapján a teljes költsége 4 millió Ft volt, ami egy ilyen munkálat esetén reális összegnek tűnik 2025-ben, ezt követően munkatársaink közreműködtek az értékesítésben is. A gyors ügylet így közel 19 milliós hasznot hozott ügyfelünknek, ugyanis az ingatlan 41 millió Ft-ért kelt el. Az ingatlan korábbi videója és az ügyfelünk beszámolója elérhető short videóink közt.

  • Szakmabeli, ingatlanügynök kollégánk, akiről nem tudtuk, hogy kolléga, mintegy 8 éve látogatott el munkatársainkhoz, akik így anno elhozhattak számára egy olyan lakást, amit kiválasztott. Évekkel később, 2025-ben adta el, nyilvánvalóan hatalmas haszonnal (akkor is jelentős árelőnnyel jutott hozzá, de az idő tovább növelte az értéket), ekkor jött hozzánk vissza ismét és derült ki, hogy országosan ismert, régi motoros szakmabeli kollégát tisztelhetünk benne. Jó véleménye különösen értékes számunkra. Ügyfelünk beszámolója elérhető.

  • Háromszoros siker – ügyfelünk eladásra szánt forgalomképes panellakásra adott megbízást, mely igényekre a keresett Dunakanyar régióban találtunk egy lakótelepi ajánlatot. Közreműködésünkkel ügyfelünk hatósági kényszerértékesítés keretében egy hónap alatt szerezte meg az ingatlant, további egy hónap volt a maradék teendők lezárása. Ez volt az első siker, ugyanis igen jelentős 41%-kal a piaci ár alatt történt a tulajdonszerzés. Amint jogszerű lehetősége nyílt rá, máris megadta számunkra a következő megbízást, ami az ingatlan eladásra történő hirdetését jelentette. Ez 2 hónapon belül le is zajlott és jelentős profittal zárhatta az ügyletet. Ez az eladás volt a második siker. Mint kiderült, ugyanezen esemény hozta egyben a harmadik sikert is: a tanácsadásunk után létrejött adásvétel vevője is egy olyan ügyfelünk volt (a 65.000 folyamatosan tájékoztatott ügyfélkörünkből,) akit már korábban szintén segítettünk egy lakás megnyerésében, így ez már a második ingatlanja lett ezen a módon. Ezt a lakást pedig  még mindig 23%-al piaci ár alatt szerezhette meg. Ez persze azért lehetett így, mert az eladó (tekintve, hogy eleve nagyon jó áron jutott hozzá), értelmes profit mellett, még mindig kedvező áron adhatta tovább. A teljes folyamat alig 4 hónapja alatt az eladó és vásárló egyaránt jelentős árelőnyt szerzett. Win-Win-Win helyzet, minden szereplő győztesen kerülhetett ki az ügyletből, a rövid határidőkre pedig különösen büszkék vagyunk, emiatt és elégedettségüket látva mi vagyunk a harmadik győztes.  A szerződések ilyen esetben ügyvédi irodák végzik, ennek költségeit azonban megbízási díjunk tartalmazta. Az eladó és vevő is felkért minket, hogy tolmácsoljuk az ügyletet ellenjegyző és hitelesítő neves és elismert ügyvédi iroda felé is köszönetüket.

  • Ügyfélházaspár ellátogatott az ingyenes tanácsadásunkra, ahol meghallgatták a tájékoztatást. A végén elhagyták az irodaházat, de az utcán átbeszélték a hallottakat és úgy döntöttek, hogy belevágnak. Az irodaházba történő visszajutás azonban nem egyszerű, ezért a központi telefonszámon az időpontegyeztető call centert hívták fel, hogy nem időpontot szeretnének, hanem valaki jöjjön le értük és engedjük vissza őket az ügyfélszolgálatra. Rögtön az első választott ingatlanjukat szerezték meg sikeresen általunk egy eljárásban, az átlagtól jelentősen eltérő, két hetes átfutási idővel. Ez persze extrém kivétel, a jellemző határidők 2-6 hónap közt alakulnak.

Minden itt felsorolt eset dokumentált, hiteles, az érintettek engedélyével és vagy GDPR szabályozás függvényében elérhetők.